Egy gondolat...

A magány képes tönkretenni még a legerősebb embert is. A szavak, az érzések hiánya… Amikor szükségünk lenne rá, nem jön, mikor már túl késő, megjelenik. Miért jött, miért érkezett? Hiábavaló minden ellenszegülés. Ez az élet kegyetlensége. Hogy amikor teljesen összetörünk a nehéz súly alatt, az egész világ ellenünk szegül, csak hogy teljesen elutasítsunk minden pozitív érzést, még a reményt is. Az emberek olyan gonoszak. Senki sem képes észrevenni a gyötrődő társukat, akinek a szíve zokog, és csak egy barátra, egy igaz társra vágyik, aki megvígasztalja, mikor már végleg lemondott az életről. És, hogy miből fakad a harag és a gyűlölet? Pontosan ezek az emberek szítják egymás közt. A szenvedő és a kegyetlen harca ez. Senki sem érti, miért ez a gyűlölködés. A béke fogalma ismeretlen. Nem találja meg a helyét a világban. Magára marad és tehetetlenné válik saját életével szemben. Hogy lábalhat ki mindezekből? Lehetetlenre nehéz választ találni. "Senki sincs egyedül a szenvedéseiben - mindig akad valaki, aki ugyanúgy gondolkodik, ugyanúgy örül és ugyanúgy szenved, mint mi, és ez erőt ad, hogy bátrabban szembenézzünk az előttünk álló kihívásokkal."