Nem tudunk – nem akarunk – tenni ellene

Számos dolog van a világban, amely bosszant, mégsem teszünk ellene semmit sem. Mintha észre sem vennénk, mennyire zavar, de amikor szembesülünk vele nap, mint nap érezzük, lassan az őrületbe kerget hallgatásunk. Pedig ha kinyitnánk a szánkat és utat engednénk az elhallgatott szavaknak, megoldódna a probléma. Talán belátnák azok a mások, milyen tévesen ítélték meg a helyzetet, és amiről azt hitték, nekünk jó, kiderülne, csak gyötrődtünk tőle. Talán már senki sem látná azt a helyzetet olyan vidámnak. Már nem akarnák olyan erősen azokat a „szépségeket”, amelyek nekünk oly sok idegtépő pillanatot okoztak. De a remény örökké ott él szívünkben, talán a hit is, hogy majd egy adott pillanatban kiadjuk érzéseinket, s megváltoztatjuk életünket. Addig viszont el kell viselnünk hallgatásunk súlyosságát. "Hagyd ezt abba, ne gondold mindig azt, hogy zavarsz, ne érezd örökké feszélyezve magad! Ha valakinek nem tetszik, majd szól. Ha meg nem mer szólni, az az ő baja."