Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni.
Pontosan 5 héttel ezelőtt kezdődött el minden, amikor egy szerda délután elmentem Zircre. Nem sejtettem még akkor, mit kapok az élettől. Ez mára világossá vált. Aznap találkoztunk, és fel sem merült bennem az sem, hogy esetleg barátok legyünk. Ám két nap múlva már a harmadik hetet töltjük együtt és most itt áll előttem és nem tudok vele mit kezdeni.
Sétálóutca Veszprém, amikor azon az éjszakán a koncert után sétáltam haza bánatosan és azon titkot próbáltam megfejteni, mért vagyok magányos. Eltelt pár hét és most ismét egy érdekes dolgom rágódok, benne vagyok egy kapcsolatban és félek, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel a csodás dologgal. Nem akarom, hogy vége legyen, de olyan zavaros ez az egész történet.
A nyáron történtek után nehéz összehozni egy olyan kapcsolatot, ami valóban megállja a helyét és működőképes. Sietek, nem akarok lemaradni semmiről sem. Szeretném minden percét kiélvezni, mert félek, hogy mi lesz, ha véget ér hamar. Éppen ezért kell mindent megtenni, a végsőkig harcolni.
Nem is tudom most így hirtelen, milyen érzés, de aggodalommal tölt el az a tudat, hogy most ez valami maradandó legyen. Tökéletest kell nyújtanom és ez nehéz.
Szeretek valakit. Ő is szeret. És nem tudom, nem tudom mit is kell most tennem, mit is vár tőlem el ez a helyzet, hogyan is kéne most viselkednem benne. Annyira szeretném, tudatosan törekszem arra, hogy ne csesszem el. Hónapokon át vágytam erre, és most hogy itt van és megkaptam, nehéz. Nehéz annyi várakozás után megkapni valamit, amit tényleg mindennél jobban szerettem volna. Ha rágondolok ,boldogsággal tölt el, ám folyton ott van bennem az, hogy valami mégis hiányzik. A szerelem vagy az érzelem, az átélés vagy talán a varázs? Vajon mi lehet ez? Nem tudom, hiába töröm a fejem, hiába mozgatok meg minden követ, nem találom a titok nyitját. Ámbár minden reményvesztett percben el tud tölteni vidámsággal ennek a gondolata, de annyira szokatlan nekem ez a szituáció és szörnyen félek attól, hogy vajon mikor rontom el, mikor követek el egy hatalmas hibát. Nehéz. De én mégis akarom, mert szükségem van erre az érzésre, szükségem van a szeretetre, arra, hogy szerethessek, hogy szerethessen, hogy jól essen minden érintés, minden gondolat, minden perc. Nekem kell ez, annyit vágytam rá, annyit szenvedtem érte. Most már megérdemlem. Így aztán nem marad más hátra, mint megszokni a gondolatot, és boldogan, büszkén felvállalni az érzéseket, és vidáman belevágni minden egyes napba, mert van valaki, someone else…
aki most csak az enyém és már nem szakítja el tőlem semmi sem. Érzem, most rám talált a boldogság, amely kivezet ebből az állapotból. Mert mellette én megtaláltam önmagam és a társat, aki végre ÉRTEM VAN.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése