Egy kis optimizmus

És… akkor megtörtént… Helyszín a sétálóutca, a változatosság kedvéért még nincs este, de már a lámpák égnek. Megint sötétben érek haza. Viszont már nem egyedül. Míg azon búsultam és keseregtem, mért vagyok egyedül, rá kellett döbbennem, sose voltam magányos. Ha nincs is minden pillanatban velem, még sincs olyan hogy egyedül. Bár az, mire erre a pontra eljutottam, bevallom eltartott egy ideig. Elborított a melankólia teljesen és nem láttam mást magamon kívül. De valaki odajött és azt mondta, hogy nyíljak meg. És valóban igaza volt. Nem is kellett sok idő, minden álmom valóra vált. Bár ezt így nehéz megérteni, én sem értem teljesen. Minden estre túl sok időt töltöttem el a sétálóutcán, gondolkodtam és rájöttem, sehol sem rontottam el, mert nem bennem volt a hiba. Csak a szituáció hozta így, hogy most én egy ilyen mélypontba kerüljek. Az élet elém tett annyi akadályt, melyeken átlépkedve ráleltem arra az útra, amin haladva már nem érzem magam oly elveszettnek a világban. Mért írok ilyen rejtjelesen? Nem akarom elsietni a dolgokat. Nem akarok előre tervezni, bár szeretném, hogy ez az állapot megmaradna még egy jó ideig, de hát ez nem csak rajtam, a körülményeken is múlik.

Péntek volt. Már nem is nagyon emlékszem, túl sok minden történt és összemosódtak előttem az események. A most nem elmesélésre kerülő történet lényege az lenne csupán, hogy nincs már a „someone else” lélekállapot. Azt nem mondom, hogy örökre vége, de egy időre biztosan búcsút intek neki. Amíg azon keseregtem, hogy mért vagyok magányos, nem csak barátokra találtam, találtam valakit, aki több mint egy barát. November 23. A barátnője lettem, azt mondta imád. Jól esett átölelni, kapaszkodni belé, vele lenni. Bár. Itt a kezemben a lehetőség, és félek, hogy nem tudok vele mit kezdeni, olyan régen vártam már erre, hogy azt mondhassam, kapcsolatban, ám mégis. Eltelt pár nap, és még mindig ugyanazt érzem. És ez jó, ez tetszik, örömmel tölti be lelkem. Mosolyognom kell, ha rá gondolok, olyan mint egy szerelem, bár mégse, az még korai lenne, de mégis annyira hálás vagyok, hogy így alakultak a dolgok. Ő az a someone else, aki rám várt, nem másra. Minden csupán nézőpont kérdése. Meg lehet hallgatni egy dalt úgy, hogy az fájdalmat keltsen az ember szívében, de lehet úgy is értelmezni a mondanivalót, hogy pozitív érzéseket keltsen bennünk. Vége az önsanyargatásnak, vége a letargiával telt napoknak. Most már történhet bármi, én nem keseredek el. Nem csak miatta, mint mondtam, már egyáltalán nem vagyok egyedül. Nem csak őt, mindent megkaptam, aki kellett volna nekemezidáig. Több helyről is hallani, hogy fontos vagy és ne menj el. Ennél jobb érzés nem hiszem, hogy létezhet jelen pillanatban számomra. És nem utolsó szempont az sem, hogy a hétvégén ismét 30Y koncert, most Ajkán. és nem egyedül!!! (NOT ALONE…) "A világon minden ember kapott valami adományt az égtől. Ez valakiben magától megmutatkozik, valakinek viszont meg kell dolgoznia érte, hogy megtalálja."