Mindig hiányzik, de ennyire még sosem fájt az, hogy nem érinthetem. De tettem a rossz ellen. Megszereztem egy darabkáját, csak magamnak. Egész nap egy képet nézegettem róla. És ha nem néztem körbe a szobámban, akkor eszembe se jutott, hogy valójában nincs is velem. Akkor nem gondoltam arra, hogy nem vagyok otthon. Most belebetegedtem. És most nagyon rossz, hogy nem lehetek vele. De ha ott lennék, folyton csak mardosna, hogy mért csak ilyen kevés idő marad, amit vele tölthetek. Még mindig csak azt a képet nézegetem. És néha úgy érzem, vissza is kapom egyúttal. Nem tudom, reméljek-e még, de úgy hiányzik. Úgy szeretem. Még remélem, hogy egyszer talán bekövetkezik a változás és visszanyerem. Így, hogy csak egy kevés darabját birtokolhatom, nem olyan kellemes együtt lenni a gondolattal, hogy az enyém. Nekem az egész kell, az egész város.
"A csönd teljes szabadságot ad, hogy megértsem azt a világot, amelyben minden működött, és megtaláljam azt a pillanatot, amikor minden elromlott."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése