Miért pont ő áll az ajtó mögött?

Amikor becsukódik előttünk egy ajtó, kinyílik egy másik. Amikor már teljesen lemondunk valamiről, titkon beletörődünk az élet eme szokatlan rendjébe, váratlanul megcsörren a telefon, amely kinyitja azt az ajtót, amelyet mindez idáig bezártnak hittünk. Tehát megcsörrent a telefon. Ő volt az. Ő!!! Az alig egy perces beszélgetés után még órákig remegett a kezem. Féltem, reszkettem, nem tudom, miért. Végtére is, elfogadtam a tárt ajtó kínálta lehetőségeket és szép lassan beléptem az ajtaján. Bár míg a kilincsig eljutottam, fény derült a kis titkomra, melyet még magamnak se mondtam el, olyan titkos volt. Nem tudtam, mit akarok, nem tudtam, megéri-e, nem tudtam, akarom-e igazán vagy, hogy szükségem van-e rá annyira, hogy belevágjak… Végül is másnap (dacolva a félelemmel) én mégis elindultam, hogy beszéljek vele. Az ájulás kerülgetett, annyira féltem tőle még mindig. Nem hittem a szememnek, mit viszek véghez. Szokatlan volt, de mégis kellemes. És azóta is csak azt akarom. Nem tudom, miért, de vonz. De semmi esetre sem bántam meg azt a délutánt. Hiszen lehet, hogy valóban jövőm alapja válik belőle. Pont belőle. Ki hitte volna, hogy majd ő áll az ajtó mögött? És azt nem hiszem el még mindig, hogy én állítottam az ajtó mögé. Vajon meddig marad még ott? Vajon meddig lesz még az enyém? Nem rég még miatta hullattam könnyeket, és most pont őt keresem mindenütt. Megmagyarázni nem tudom, de mégis szükségem van rá! Az ajtó mögött… "Rengeteg hibát elkövethetünk az életben. Egyet nem: amelyik tönkretesz."