Érdekes dolog ez a párkapcsolat. Nézek körbe az évek múlásával és lassan már teljesen körbevesz engem ezen tényező.Ahogy a minap nézegettem rég nem látott ismerőseim képeit, tudomásul kellett vennem, majdnem mindenki életébe beköszöntött a szerelem. Bár, hogy ez mindenki esetében szerelem-e, azt már megkérdőjelezném. Nézek körbe és akkor meséli hogy csak kéthetente, jobb esetben hetente látják egymást és akkor is épp hogy csak együtt vannak egymással. Mindenki vágyik a szeretetre. És csak nagyon kevés ember szereti a magányt és az egyedüllétet. Mi, a kamaszkor küszöbén kell, hogy valakibe kapaszkodhassunk, de ilyenkor a szülő már nem áll ott, hogy megöleljen és szorítson erősen magához, bíztatva ezzel a széttört lelket. Szép lassan mindenki előtérbe helyez egy bizonyos lényt, aki sokat jelent számára és a barátjának, barátnőjének hívja. És ez jó. Mert mindenkinek szüksége van egy társa, kell is, hogy ne vesszen el az élet ingoványos mezején. A legfontosabb, hogy ő ott legyen neki, de nem csak akkor amikor kell, hanem állandóan. Mindig.Mindenki kapcsolata más és más. Amikor párokról hallok, mindig felteszek két kérdést: milyen gyakran találkoznak és mennyi időt vannak együtt. Lehet, hogy valakinek ez nem fontos, de én, ha egy adott párról véleményt alkotok, ezekkel tisztában kell lennem. Bizony, ahogy nézem barátaimat, majdnem mindenki távkapcsolatot tud magáénak. Pedig egy távkapcsolat során pont, hogy a legfontosabb dolog marad ki a két ember életéből. Nem ismerik meg egymást teljesen, és a személyes kapcsolatot sem tudják kiépíteni egymással. Ezért sem éli túl sok távkapcsolat az időt. Mert megromlik a viszony. A távolság megöli a szerelmet. A full kontaktos kapcsolat sem vezet jóra, mert így pedig unalmassá válik egy idő után a másik fél, és már nem vágyunk annyira társaságára. Épp ezért van szükség határokra. És hogy melyik kapcsolat lehet tartós?Az főként a két egyénen múlik. Ha ott van kettejük között az a szikra, a kitartás, a szerelem… akkor képesek túlélni mindent. Én hiszem és vallom, hogy az embernek ennyi idősen is lehet egy komoly kapcsolata, amelyből később jövője alapja válik. Az egyéjszakás kalandok, a szakítások, az egy hetes kapcsolatok, a megcsalás mind a mai kor szüleményei. De én még akkor is büszkén vallom, hogy igenis, meg lehet tartani magunk mellett azt, akit igazán szeretünk és szívünkön viseljük sorsát. Fájdalmait magunkénak könyveljük el, sikerinek együtt örülünk. Csak sajnos egyre több kapcsolat már nem erről szól. Csak azért, hogy ne legyen mások szemében egy egyedülálló fél, képes feldúlni olyan életét is, kinek jelenléte még önmagát is feszéjezi. De közben szenved végig, és nem érzi magáénak azt az embert. Egyszerűen semmi közös nincs bennük. És aztán nem értik, miért vallottak kudarcot ismét, mért sültek fel és mért szakítottak ismét. Hogy mi is számít komoly kapcsolatnak, arra sem lehet választ adni. Ezt mindenkinek magának kell éreznie, eldöntenie. Elmélyülhet 3 hónap alatt is olyannyira, hogy azt mondjuk, igen, ennek már most van jövője. Viszont vannak párok, akik viszont több év alatt sem jutnak el oda, nem érzik az, amit mások már pár hónap elteltével. Mert ha változni kell valakiért, az a változás nem évek múltával következik be, hanem röpke pillanatok leforgása alatt. Hiszen ha valakivel hosszú távra tervezünk, szükség van arra, hogy kijavítsuk egymás hibáit és olyanná formáljuk életünk párját, amilyen jellem mindkét fél számára tökéletes. Szerintem akkor sem kéne feladni és ráfogni, hogy nincs olyan, hogy szerelem első látásra, örökké együtt. Mért ne lehetne? Nem muszáj történnie semminek sem, ami tönkreteheti ezt a csodás varázslatot. A legtöbb úgyis rajtunk múlik, hogy mit adunk bele. Ha ugyanazt visszakapjuk, amit belefektettünk, akkor jól dolgoztunk… "Felfedeztem, hogy az álmom és a föld puha kényelme ellenére az élet "ott fönt" sokkal-sokkal szebb. És én örökké tudok születni, ahányszor csak akarok, addig amíg a karjaim eléggé nagyra nőnek ahhoz, hogy át tudjam ölelni a földet, ahonnét jövök."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése